Podmaniczky utca.

Várakozással, feszültséggel teli az utastér levegője. Szinte érezni a pórusokból kiáradó feromonokat. A küzdj vagy menekülj elemi ösztöne. Pedig maga a hangulat nyugodt, a rádióban komolyzene szól.

Valamivel éjfél után vagyunk, úgyhogy az utak üresek, de hát a kései indulás nem a mi döntésünk volt.

Ő mosolyog, alapvetően derűs a kedve, de azért érzi, hogy most dráma zajlik bennem. Hogy minden rezdülésre ugrok. Persze ő is ideges, de furcsa mód ő nem kattan el ezen annyira.

Bennem fel-fel buggyan a magma, egy feszítő, különös érzés. Félek attól hogy itt valami most csak úgy elfüstöl.

"De jó lenne, ha nem füstölne simán csak úgy el."

Egy kis könnyűzene vegyül a komolyba, aztán kiverem a fejemből a dalt.

Már valami 10 perce nem szóltunk egymáshoz, pedig lassan mostmár beszélni is kellene róla, mert majd ott fogunk állni és akkor kelleni fog ez az elvesztegetett idő.

---

Őszinte leszek... én félek Drágám.

Mitől félsz? - Felnevet, de ez elég gyenge próbálkozás részéről.

Micsoda hülye kérdés. Tudom persze, hogy ez csodálatos dolog, meg minden, de van bennem valami mocorgás tudod. Nekem hiányozni fog ez a várakozás, mert ez színtiszta reménység és szeretet. Ami ezután jön az pedig a kőkemény valóság.

Borzasztó, hogy ezt mondod. Lehetnél bizakodóbb. Ne felejtsd el, hogy ez egy hatalmas dolog, és örülhetsz, hogy azok közé tartozol, akiknek megadatik. Próbálj arra gondolni milyen boldog leszel.

És mi van ha esetleg valamit elrontanak? Én ordítva fogok kirohanni! Talán még kárt is teszek magamban.

Ugyan már, ne beszélj baromságokat!

Nem bírnám végignézni. Tudom, hogy ott kell lennem veled, de én nem bírnám ki. Túl régóta várok erre. Mi van ha csúnya lesz? Vajon akkor is tudom majd szeretni?

Hát persze! Amint meglátod rögtön belé fogsz szeretni. Akkor egy csapásra eltűnik a félelmed, meglátod. Ezen mindenki átesik.

Csak tudod az a baj, hogy ilyen nem lesz többet. Persze lehet, hogy lesz még kettő később, de belőle csak egy van. Túl régóta várok erre.... egyébként mit mondtak meddig fog tartani?

Valamivel több, mint 2 óra. De te kimehetsz előbb, ha nem bírod.

Nem!

Ott maradok végig, ez nem is kérdés. És bármilyen lesz én szeretni fogom.

Ennek örülök... nézd én megértem az aggodalmad, de nagyszerű lesz, majd meglátod. Pont amilyennek elképzelted. Majd posztolhatsz róla a Facebookon.

Hát azért ezzel óvatosan. Ez egy nagyon személyes dolog. Meg aztán ki kíváncsi rá.

Hogy mondhatsz ilyet? Mindenki nagyon fog örülni, hogy kirakod, majd figyeld meg, csak úgy repkednek majd a lájkok.

Nem is tudom. Azt hiszem, majd ezt később eldöntöm, most nem vagyok képes erre gondolni sem. Csak érjünk már oda, és láthassam végre.

Nagy pillanat lesz.

Az biztos! Mi is a címe?

Százszor átbeszéltük Drágám.

The Force Awakens.

DN-es

FIGYELEM! SZPOJLERES, a végkifejlettel foglalkozó gondolatok következnek!

Igen, tudom, hogy le vagyok maradva, sajnos az időm nem engedte, hogy előbb a végére járjak a generáció meghatározó sitcomjának. Sőt még most sincs időm, úgyhogy ez egy hirtelenjében leírt, 5 perccel a záró részek megnézése után lepötyögött bejegyzés lesz.

Nem mondom, hogy a most következő film a legjobb az Oscar esélyesek között, mert nem láttam az összes filmet, azt viszont kijelenthetem, hogy én ennek fogok szorítani. Egy rövid bejegyzés következik.

Dallas Buyers Club
(2013)

Rendezte: Jean-Marc Vallée
Írta: Craig Borten, és Melisa Wallack 

Az a fajta film, amit nézve megszűnik a külvilág. Természetesen Matthew McConaughey elképesztően jó alakítása a produkció legerősebb pontja, de csak első ránézésre. Olyan jó karakterek veszik őt körül és a cselekmény is olyan kiegyensúlyozott, hogy legalább ekkora dicséret illeti a forgatókönyv íróját is. A történet egyszerűen és reálisan van tálalva. Bár a karakterfejlődés egyáltalán nem újszerű - rasszista, homofób texasi-amerikai sztereotípiából, humanista, toleráns emberbarát -, azt gondoltam a film alatt: kit érdekel? Ehhez a történethez nem kellenek bravúros csavarok a karakterek jellemében, nem kellenek mesterségesen túlkomplikált történetszálak és érthetetlenül kusza motivációk (igen, az Amerikai botrányra célzok).

McConaughey végre megmozgatja színészi izmait is a valódiak mellett, és ez már zsinórban a második film, amiben ezt megteszi (ha a tőzsdés film 10 perces vászonjelenlétét* is beleszámítjuk). Bár ezt a szerepet ráöntötték - déli akcentus, alapvetően nem túl intellektuális személyiség –, ez nem csökkenti az érdemet, hogy kitört az alacsonyabb besorolású színészek köréből. Azt hiszem mostantól többet fogunk hallani róla, még akkor is, ha vezetéknevét szóban mindenki egy köhögéssel oldja meg, írásban pedig Crtl+C, Ctrl+V-vel. Az Interstellar ezek után nagyon érdekes lehet.

Bár lehet, hogy a Wall Streetre hosszabb bejegyzést írtam, és valószínűleg a Hustle-re is hosszabbat fogok, ezt nem azt jelenti, hogy kevesebb figyelmet érdemel (sőt). Éppen azt akarom ezzel jelezni, hogy nincs szükség érvelésre, vagy elemzésre, egyszerűen csak látni kell. Aki szereti a jó filmeket, az nem fog csalódni.

Bocs Leo, de akármennyire is megérdemelnéd már évek óta az Oscart, ebben az évben McConaughey-nek kell vinnie. Sőt, ha rajtam múlna, kéz a kézben Jared Letoval a férfi fő- és mellékszereplőt. Bár Leto minden bizonnyal elviszi, még sosem volt ilyen sima a supporting actor kategória... azt mondják.

De az tuti, hogy most egy ideig elegem van a texasi akcentusból, mert zsinórban 3 filmet láttam most, amiben végig így dumáltak (jön azokról is írás). Ja és egy Simpsons rész is volt. Arról nem lesz semmi.

* olvasd csak vissza nyugodtan, nem azt írtam, hogy vászonjelenet, annak ugyanis nincs semmi értelme. Az angol screentime kifejezés magyarosított változata akart lenni, tehát a filmben képernyőn töltött idő, „vászonjelenlét”. Csak hogy tisztázzuk. Ez fontos.

DN-es

Ne sírj…

Elvégre a párod melletted sétál, és akármennyire is rohadtul tériszonyod van, ne szédelegj, ne rinyálj, csak mosolyogj és tégy úgy, mint aki nem 20 méter magasan sétál egy rácson. Férfi vagy az istenit!

Mint mostmár bizonyára mindenki észrevette felrobbant az internet Philip Seymour Hoffman halálával kapcsolatban, és szeretnék szerény felületemmel beállni a sorba. Nem fogok itt nagy tudású filmszakértőként díszelegni, nem ismerem behatóan a munkásságát, ezért részemről a legnagyobb dicséret amit mondhatok, hogy bármiben láttam, legyen az 10, vagy 120 perces szerep, mindenkit kiszorított a vászon szélére.

Nyugodjék békében!

Boldog Új Évet kívánok minden kedves olvasónak, és filmkedvelőnek! Tudom, hogy nem ezért kattintottál, de azért jobb ezt letudni már az elején, és akkor mára ennyit a formaságokból. Köszönöm, hogy itt vagy!

---

És két filmet is hozott!

Igenigenigen tudom, megint kimaradt kettő hónap. Meglepően sokan kérdezték tőlem, hogy mi a helyzet, miért nem írok, és ezt nagyon köszönöm nekik. Sajnálom én magam is, sok munkám és kevés szabadidőm, csak rövidebbet/kevesebbet engedett volna, azt meg úgy nem akartam. De ahelyett, hogy most órákig magyarázkodnék, inkább beszélek arról, hogy mi lesz.

Hazánkban a sorozatok gyártása nagyüzemi tempóban történik, de azt talán nem kell senkinek bemutatni, hogy ezeknek a produkcióknak a minősége alulról súrolja minden jó ízlésű TV néző elvárásait. Meggyőződésem, hogy egyébként teljesen igényes fogyasztók fordulnak a mai igénytelen sorozataink felé, csak hogy a magyarul beszélő színészeket láthassanak viszont a képernyőn, és ne az ikszedik amerikai, vagy angol szériát bámulják csodálattal. Kell nekünk a jó magyar sorozat, de ezt a földet jó ideje ugaron tartják, konkrétan 1998-ban sózták fel a Barátok Közt című sorozat készítői. Az ember azt hinné, hogy van remény, és a majd’ 15 éve tartó hegemónia egyszercsak véget ér, ami részben meg is történt, csakhogy még vállalhatatlanabb selejt vegye át a helyét, és akkor itt mindenki nyugodtan gondoljon a személyes nemezisére, legyen az Éjjel-nappal Budapest vagy Jóban Rosszban, vagy tudomisén mik futnak manapság.

Megmagyarázom a címet: úgy jártam, hogy a vonat késett húsz percet, így nem értem oda a pénztárhoz, hogy átvegyem a foglalást. Még szerencse, hogy a párom, akivel mentem máshonnan érkezett és előbb ért oda, de sajnos így is a rövidebbet húztuk, mert nálam voltak a diákigazolványok, ugyanis arra számítottunk, hogy éppenséggel én érek oda előbb. Így jöhetett a három teljes árú jegy, hiába alkudoztunk, hogy 5 percig valahogy oldja meg, hogy megmaradjanak. Így balszerencsémtől sújtva ültem be a moziba és hát...

Csak Isten bocsáthat meg
(Only God Forgives, 2013)

Rendezte: Nicholas Winding Refn
Írta: Nicholas Winding Refn

Nicholas Winding Refn (NWR) rendező 2011-ben elérte mainstream áttörését Hollywoodban. Egy atmoszferikus, mindent elsöprő produkciót mutatott be a közönségnek, aminek furcsamód minden emlékezetes eleméből mégis a zenéje maradt meg a legjobban. Hangulatfilmről lévén szó, mondjuk ez nem is csoda.