FIGYELEM! SZPOJLERES, a végkifejlettel foglalkozó gondolatok következnek!

Igen, tudom, hogy le vagyok maradva, sajnos az időm nem engedte, hogy előbb a végére járjak a generáció meghatározó sitcomjának. Sőt még most sincs időm, úgyhogy ez egy hirtelenjében leírt, 5 perccel a záró részek megnézése után lepötyögött bejegyzés lesz.

Rengeteg rosszat hallottam a befejezésről, így már nagyon kíváncsian ültem le az utolsó 6 rész elé ma – ennyi volt a lemaradásom. Szeretném, ha egyértelmű lenne: nem szándékom semmit belemagyarázni, sem álértelmiségi, hipszter, filmszakértőként tetszelegni. Valóban a véleményemet írom le, nem fogom túlesztétizálni a dolgot.

Szeretnék előbb rátérni az utolsó évadokra. Amit a sorozattal a 7-8. season művelt az eléggé érthetetlen a számomra. A színvonal zuhanórepülésben száguldott a Victoriás befejezéshez, amikor valaki jól megrázta a kreatív fát és rácsapott az asztalra: csináljunk még egy évadot! És milyen jól tették. A HIMYM utolsó évada – egy-két reménytelen running gaget leszámítva – magasan felülmúlta az előtte lévő 4 évadot, és már-már a klasszikusnak kikiáltott 2-4 évad szintjét hozta. A mélyre ásott gödörből valami szenzációsan feltámadó sorozat mintha újra a régi lett volna, sőt még egy adag véghajrás izgalommal lett fűszerezve.

Amíg a Jóbarátok egy valóban régóta várt, elfojtott nézői vágy, a Ross-Rachel páros szerelmét teljesítette be pillanatok alatt, a HYMIM sokkal többet tett ennél. Nem engedte, hogy egy bagatel, feel good bullshittel záruljon az egész. Nem volt szándéka betagozódni a többi kaptafás sitcom közé, hanem meghackelte a műfajt. És nem azért mert halál volt a végén, sem azért mert a nem várt fordulatnak tragikus csíráját már a sorozat első részétől fogva elvetette és szép lassan öntözgette hosszú éveken át. A történet kőkemény realitással, tű éles aktualitással, és kérlelhetetlen céltudatossággal lett befejezve. Nem csak a főszálon, nem csak Ted életén van a hangsúly. Szeretett karaktereink sorsai nem valamiféle nézői, népszerűségi célért tett öltéssel lettek elvarrva, hanem kompromisszumoktól mentes, igazi alkotói szabadsággal lettek – a maguk módján – tökéletesre komponálva.

Az élet ilyen, és ezt nem akarja elkendőzni. Az ember halandó, a párkapcsolat tönkremegy, és van, hogy már őszbe borul a hajad mire találsz valakit, aki neked való. De mindeközben nem feledkezik el arról, hogy optimizmussal és humorérzékkel bármi jöhet, az élet akkor is szép marad. Nyálas, és giccses szavak? Miért a sorozat nem ilyen? És egyébként: az élet nem ilyen?

Ennek a sorozatnak rengeteg hibája van. A HIMYM a karakterekből módszeresen szívta ki az életet és az eredetiséget az évek során. Végül már csak önmaguk karikatúrái lettek, Barney legendary-je már csak üresen visszhangzott a sorok között, egyedül Marshall tudta megtartani valamennyire azt a kis szikráját az utolsó időkben. Ezzel a befejezéssel azonban visszaadott nekik valamit, amitől újra emberek lettek. Ezt illetően úgy gondolom, semmilyen panaszra nem lehet okunk. Csattanós választ kaptunk rá, hogy az anya miért csak a 8. évad végén kerül elő.

Szerintem zseni.

DN-es