Nem mondom, hogy a most következő film a legjobb az Oscar esélyesek között, mert nem láttam az összes filmet, azt viszont kijelenthetem, hogy én ennek fogok szorítani. Egy rövid bejegyzés következik.

Dallas Buyers Club
(2013)

Rendezte: Jean-Marc Vallée
Írta: Craig Borten, és Melisa Wallack 

Az a fajta film, amit nézve megszűnik a külvilág. Természetesen Matthew McConaughey elképesztően jó alakítása a produkció legerősebb pontja, de csak első ránézésre. Olyan jó karakterek veszik őt körül és a cselekmény is olyan kiegyensúlyozott, hogy legalább ekkora dicséret illeti a forgatókönyv íróját is. A történet egyszerűen és reálisan van tálalva. Bár a karakterfejlődés egyáltalán nem újszerű - rasszista, homofób texasi-amerikai sztereotípiából, humanista, toleráns emberbarát -, azt gondoltam a film alatt: kit érdekel? Ehhez a történethez nem kellenek bravúros csavarok a karakterek jellemében, nem kellenek mesterségesen túlkomplikált történetszálak és érthetetlenül kusza motivációk (igen, az Amerikai botrányra célzok).

McConaughey végre megmozgatja színészi izmait is a valódiak mellett, és ez már zsinórban a második film, amiben ezt megteszi (ha a tőzsdés film 10 perces vászonjelenlétét* is beleszámítjuk). Bár ezt a szerepet ráöntötték - déli akcentus, alapvetően nem túl intellektuális személyiség –, ez nem csökkenti az érdemet, hogy kitört az alacsonyabb besorolású színészek köréből. Azt hiszem mostantól többet fogunk hallani róla, még akkor is, ha vezetéknevét szóban mindenki egy köhögéssel oldja meg, írásban pedig Crtl+C, Ctrl+V-vel. Az Interstellar ezek után nagyon érdekes lehet.

Bár lehet, hogy a Wall Streetre hosszabb bejegyzést írtam, és valószínűleg a Hustle-re is hosszabbat fogok, ezt nem azt jelenti, hogy kevesebb figyelmet érdemel (sőt). Éppen azt akarom ezzel jelezni, hogy nincs szükség érvelésre, vagy elemzésre, egyszerűen csak látni kell. Aki szereti a jó filmeket, az nem fog csalódni.

Bocs Leo, de akármennyire is megérdemelnéd már évek óta az Oscart, ebben az évben McConaughey-nek kell vinnie. Sőt, ha rajtam múlna, kéz a kézben Jared Letoval a férfi fő- és mellékszereplőt. Bár Leto minden bizonnyal elviszi, még sosem volt ilyen sima a supporting actor kategória... azt mondják.

De az tuti, hogy most egy ideig elegem van a texasi akcentusból, mert zsinórban 3 filmet láttam most, amiben végig így dumáltak (jön azokról is írás). Ja és egy Simpsons rész is volt. Arról nem lesz semmi.

* olvasd csak vissza nyugodtan, nem azt írtam, hogy vászonjelenet, annak ugyanis nincs semmi értelme. Az angol screentime kifejezés magyarosított változata akart lenni, tehát a filmben képernyőn töltött idő, „vászonjelenlét”. Csak hogy tisztázzuk. Ez fontos.

DN-es