Bemutatkozás

Élőben jelentünk a mainstream peremvidékéről.

Részletesebb ars poetica

Facebook

Twitter

Contact

dinihotelblog@gmail.com

Friss topikok

  • sunblind: ".. Az emberek, akik sohase ismert fényt hordtak a szembogaraikban és apró, szaggatott gesztusokka... (2015.12.17. 19:07) Nagy Pillanat
  • doggfather: @DNes: hát akkor az összes forgatókönyvírói alapszabály lemehet a csába, ha azt sikerült összehozn... (2014.04.06. 13:04) Így jártam...
  • sunblind: vászonjelen ... mivan? :) fuckyeah, nekemis vérzik a szívem leóért. de ennek nyerni kell. nehéz ... (2014.02.27. 21:34) Dallas Buyers Club

2013.07.17. 18:27 DNes

Adam Sandler, az operaénekesből lett síró bohóc (I. rész)

Hát aki ezt a címet most kapásból tudja értelmezni, az a Művészúr rajongója lehet, vagy legalábbis nagyon otthon van az életművében. De a célom pont az lenne, hogy a végére megértse minden Kedves Olvasó, úgyhogy nem is vesztegetem az értékes karaktereket, úgyis ez lesz az eddigi leghosszabb olvasnivaló, de hogy fogyaszthatóbb legyen, három részbe szedem.

Az alany kiválasztását természetesen a holnapi Nagyfiúk 2 premierje indokolja, arról is lesz szó, ebben a három napban, hogy miért olyan jelentős mérföldkő ez Sandler életében.

Ugorjunk fejest a közönségkedvenc feneketlen, filmekkel teli medencéjébe. Mondjuk ma még csak a lábunkat tesszük óvatosan a vízbe, de holnap már filmek is lesznek, csak tarts ki Kedves Olvasó.

Wikipédia

Adam Richard Sandler amerikai színész, komikus, forgatókönyvíró, és filmproducer. Miután a Saturday Night Live (ez egy amerikai későesti szórakoztató műsor) stábjának visszatérő tagja lett, Sandler számos hollywoodi produkcióban szerepelt, amelyek összesen körülbelül 2 milliárd (!) dollárt hoztak a kasszáknál.

Milyen jól hangzik nem igaz? De vajon rászolgált-e a hírnevére? Vagy lehet, hogy a fanyalgó kritikusoknak van igazuk?

 

Vígjáték, avagy mi fán terem a nevettetés
művészete

Úgy gondolom, ahhoz hogy bármit is mondhassunk a vígjátékgyáros munkájáról, közös nevezőre kell jutnunk azt illetően, hogy mi számít viccesnek, és mi nem. Ez persze nehéz feladat, hiszen a humor relatív fogalom, és zsigeri reakcióról lévén szó, sokszor még csak megmagyarázni sem lehet, hogy miért nevetünk valamin. De ne éljünk tévhitben, legtöbbször azért vastag határvonal húzódik igényes és igénytelen humor között, ezután pedig már csak a szubjektum humorérzéke az, amit kritizálni érdemes.

A komédia valódi természetéről való elképzelésem majd egy direkt ennek szánt bejegyzés keretein belül fog manifesztálódni, addig is maradjunk a műfaji jellemzőknél. A vígjáték élvezhetőségét csak az adja, hogy vicces-e, vagy esetleg más is számít, amikor nézzük? Úgy gondolom, hogy nagyon is számít.

Nem elég, ha random bevágásokkal megnevettetik az embert, ha ilyet szeretnék látni, a YouTube tele van olyanokkal, akik hasravágódnak, vagy finganak, az ráadásul még valódi is. Pont ezért van, hogy az ilyen videókon sokkal többet szoktál röhögni, mint egy-egy direkt a nevettetés céljából létrehozott filmen. Igen, TE is. Biztos vagyok benne, hogy neked is van egy kedvenc videód, amit 100x meg tudsz nézni és minden alkalommal könnyesre neveted magad. Mikor nevettél ennyit egy vígjátékon, amiért ráadásul kifizettél pár ezer forintot? Soha.

Az én gondolatmenetemet követve tehát a vígjáték célja nem pusztán a nevettetés, mint ahogy a stand up comedynak sem. Ezeknek a célja ideális esetben az lenne, hogy valamivel megérintsen. Legyen valami, ami miatt sosem felejted el a poént, ami miatt visszacseng a füledbe, akár napokkal azután is, hogy hallottad. Egyszóval legyen értelme. A vígjáték tehát filmként is működjön, ennek pedig rém egyszerű a képlete: legyen története, legyen drámai feszültsége, legyen közepe-eleje-vége. Valami vigye előre a cselekményt, ne csak szkeccseket nézzünk egymás után pakolva, különben beírhatnánk jútúbra, hogy „fail compilation” és ingyen élvezhetjük ugyanezt. A standupra kitérve még két mondat erejéig; itt is kell, hogy legyen anyag a humorban, különben google-be is beírhatnád, hogy „viccek” és már meg is vagy.

A viccnek legyen társadalmi relevanciája, vagy az egyénre nézve valamiféle értelme és üzenete. Anélkül nem működik.

Most biztos azt gondolod, hogy karótnyelt, sznob, meg unalmas ember vagyok. Hát a véleményedhez jogod van, de azért annyit mondanék, hogy én is nevetek ezeken. Én is nevetek az igénytelen humoron (bár sokszor kínomban), mert nem arról van szó, hogy nem vicces. Egyszerűen erőtlen és kevés. Nem rossz, de lehetne jobb is.

Most, hogy tudod én mit tartok viccesnek, végre rátérhetünk Sandlerre.

A nagy háború

Adam Sandler a kezdetek óta nem tudja magáról levakarni a kritikusokat, folyamatosan támadják őt és akármennyire is a pofájukba röhög minden egyes filmjével, azért ez egy jelentős párharc. Ezt a témát csak azért vetettem fel, mert már az elején tisztáznunk kell, kinek az oldalán állok, úgyis ki fog derülni már az első film említésekor, de most ünnepélyesen kimondom: rosszul vagyok a fickótól, és kénytelen vagyok a kritikusok párját fogni. Az Adam Sandler nevű balf*sz egy olyan rettenetesen alacsony minőséget képvisel, hogy az valami elképesztő. Minden vigyorán látszik az a pökhendi lenézés, amit a saját nézői felé tanúsít. Na jó, ezt lehet, hogy csak én képzelem oda, de biztos vagyok benne, hogy a csávó tud róla, hogy olyan nézőtábora van, aki bármilyen szart lenyel és még vigyorog is hozzá, arról nem is beszélve, hogy közben milliókat fizetnek neki. A sorozat végére azt is megfejtjük, hogy miért létezik ez a rajongóbázis.

A pokol konyhája

Gondolom, megvan a Sandler filmek elején az a golfozó öregember, aki betöri a kamera lencséjét. Sokan nem tudják, hogy ez pontosan micsoda, és a véleményem értelmezéséhez elengedhetetlen, úgyhogy prezentálom.

A Happy Madison Productions Adam Sandler saját bejáratú filmgyára, ami futószalagon termeli a kakit. A szó etimológiája rendkívül szellemes, a Happy a Happy Gilmore című film azonos nevű főszereplőjére, míg a Madison a Billy Madison című film azonos nevű főszereplőjére utal.

Ezzel jelzi felénk, hogy ez a két film az, amely elindította őt a sztárság útján, és ami lehetővé teszi neki, hogy a mai napig új filmekkel örvendeztethessen meg minket.

És ezzel jelzi felém, hogy ez a két film az, ami kitermelte neki azt az dollármilliós tőkét, amivel beindíthatta saját (rém)álomgyárát, és ezzel hegemóniája kiteljesedett.

Tehát megtaláltuk a filmek bölcsőjét, most akkor szedjük ízekre őket!

 Itt a vége az első résznek. Ha kíváncsi vagy a folytatásra látogass vissza holnap este is!

EDIT: a bejegyzés második része

DN-es

Szólj hozzá!

Címkék: vígjáték komédia adam sandler nagyfiúk happy madison


A bejegyzés trackback címe:

https://dinihotelblog.blog.hu/api/trackback/id/tr705411660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása