Bemutatkozás

Élőben jelentünk a mainstream peremvidékéről.

Részletesebb ars poetica

Facebook

Twitter

Contact

dinihotelblog@gmail.com

Friss topikok

  • sunblind: ".. Az emberek, akik sohase ismert fényt hordtak a szembogaraikban és apró, szaggatott gesztusokka... (2015.12.17. 19:07) Nagy Pillanat
  • doggfather: @DNes: hát akkor az összes forgatókönyvírói alapszabály lemehet a csába, ha azt sikerült összehozn... (2014.04.06. 13:04) Így jártam...
  • sunblind: vászonjelen ... mivan? :) fuckyeah, nekemis vérzik a szívem leóért. de ennek nyerni kell. nehéz ... (2014.02.27. 21:34) Dallas Buyers Club

2013.05.15. 22:40 DNes

Akusztikus horror – csukd be a szemed és nyisd ki a füled!

Egyik barátom a Mátrix írásom kapcsán azt mondta, túl régi az alapanyag. Ennek értelmében mintegy szerzői szabadságom, szuverenitásom, és integritásom metaforájaként égbe kiáltok:

A LÁTHATATLAN EMBER!!!!!

Mindenekelőtt egy kis türelmet kérnék a 80 pluszos olvasóktól, akik már éltek a 30-as években, mert nekik és a régi filmek szerelmeseinek most nem fogok sok újat mondani. Következzen egy kis horror történelem, de tényleg csak egy gyorstalpaló.


A első hollywoodi horrorfilmek az 1920-as években kerültek a mozikba, melyek korábbi francia és brit független filmek, illetve regények adaptációiként jelentek meg. Legtöbbször francia, vagy brit karakterekkel, és helyszíneken játszódtak. Ilyen volt a Norte Dame-i toronyőr (The Hunchback of Notre Dame, 1923), az Operaház fantomja (The Phantom of The Opera, 1925), vagy a London éjfél után (London After Midnight, 1927).
Nem, egyáltalán nem szeretem Lon Chaneyt.

Az 1930-as évek elején már meg tudtak valósulni a hangos horrorfilmek, mely új távlatokat nyitott a gatyába szaratásban. Ennek értelmében a Universal stúdió legyártotta legendás gótikus horror szériáját, melynek első tagja az 1931-es Drakula (Dracula) volt Lugosi Bélával (aki talán a mai napig a legsikeresebb magyar színész). Ezt követően érkezett James Whale Frankeinstein (1931) című filmje, majd szintén Whale két év múlva megcsinálta Láthatatlan embert, amibe már egy kis sci-fi is keveredett, és amely az év legjelentősebb mozija lett. Tehát két kult-klasszikus filmet is letett az asztalra Bálna Jakab, most pedig lássuk miért beszéltek még évekig bemutatása után is a Láthatatlan manusról.

A láthatatlan ember (1933):
(The Invisible Man)

Rendezte: James Whale
Forgatókönyv: H.G. Wells regénye alapján R.C. Sherriff írta


Griffin (Claude Rains) egy tudós, aki feltalálta a láthatatlanság szérumát, mely a bőrbe fecskendezve fejti ki hatását. De persze Hollywoodban nincs kísérlet katasztrófa nélkül: nem tudja magát visszaváltoztatni.
Megkéri kollégáját Dr. Kempet (William Harrigan), hog
y segítsen a szérum feltalálásában, de ő elárulja a rendőrségnek és elkezdődik a terror, Griffin a szer mellékhatásaként megvadul, és a hatalomtól vérszomjra támad.


'An invisible man can rule the world. Nobody will see him come, nobody will see him go. He
can hear every secret. He can rob, and rape, and kill!'

 

'Egy láthatatlan ember uralhatja a világot. Senki nem látja mikor jön, senki nem látja mikor megy. Minden titkot meghallhat. Rabolhat, megerőszakolhat, ölhet!'

És persze egy kis szerelmi történet Gloria Stuarttal, aki nem tud mit kezdeni a helyzettel, de vakon szereti őt (ide elfért volna egy poén). Ha valakinek ismerős a történet, akkor ne csodálkozzon, régi filmről lévén szó, már rengetegszer feldolgozták, kisebb-nagyobb ötleteket átvéve, sőt azóta több sorozat is indult ezzel a témával. Vegyük csak a Kevin Bacon-féle marhaságot.

Az élmény:

Nos, gondolom sokan életükben nem láttak még ilyen régi filmet, most azokhoz intéznék pár szót. Szerintem nagyszerű dolog. Konkrétan – ha kellően filmszerető egyénnel állunk szemben – garantálom neked az első 20 másodpercben a fülig érő mosolyt. Annyira jó érzés látni a Universal régi logóját, a dohos feliratokat a képernyőn, azzal a keményvonalas retro fúvósintroval. Érdemes megtapasztalni. Ha attól tartasz, hogy unalmas lesz, akkor tévedsz. Még mai szemmel sem mondanám kínosan lassúnak a tempót, persze természetes, hogy nincs annyi helyszín, nincs annyi karakter, és annyi vágás sem történik, de ez ebben az esetben – egy atmoszférikus horrornál – inkább megnyugtató és hatáskeltő, mintsem unalmas. Ráadásul elég vicces is, de erről még később lesz szó.

Aki már bezabálta a Drakulát és a Frankeinsteint is, azoknak pedig azt mondanám: ez is olyan minőségi darab, mint az utóbbi két film, nyugodtan tehet vele egy próbát.

Pro:

Kiemelném Claude Rains játékát, aki bár gyakorlatilag nem látszik a képen, mimika nélkül is, gesztusaival és hangjával teljesen hihetővé teszi a karaktert. A mai ábrázolását Griffinnek valahogy így képzelem el: egy magába fordult, őrült, de kifinomult emberismerettel és minimum vörös fizika-, kémia- és biológia diplomával rendelkező személyiségzavaros milliárdos. Rains azonban őszinte: üvölt, ha dühös, hibákat követ el, és fél a helyzettől, amibe került. És amiért a legnagyobb dicséret illeti: a hangja. Hátborzongató, ahogy Kemphez beszél a szobában. Egyszerre drukkolsz neki és szeretnéd, hogy lőjék agyon az illetékes szervek.

Kontra:

Una O’Connor egy kocsmáros idős feleségét alakítja, és rohadt idegesítő, semmi mást nem csinál, mint ordibál és rikácsol. Mintha egy varjút erőszakolnának meg. Ezen kívül egy-két mellékszereplő enyhén szólva nincs karakterben. Ezek szerencsére azok a színészek, akik jellemzően csak 3-4 sort kapnak. Egy két amatőr hiba még becsúszott a díszletek és speciális effektek terén, de ezt igazából a prohoz is írhattam volna, mert ezek csak hozzáadnak az élményhez, egy ilyen film esetében, ha ma nézzük.

The key to success:

Tehát felvetődött a kérdés, hogy miért volt ilyen sikeres a maga idejében ez a film. Én 3 okát látom, jelentőségét nézve növekvő sorrendben tárom fel:

3. Elképesztő látvány

1933-ban valószínűleg egymás nyakába csorgatták nyálukat a nézők a moziban, amikor meglátták az ikonikus jelenetet, amelyben hősünk lecsavarja fejéről a gézt. Azt kell mondanom, ma se néz ki rosszul, a fentebb említett hibák ellenére. Nyilvánvalóan akkor még nem állt rendelkezésre CGI technológia, tehát minden eredeti, kreatív módszerekkel, pusztán optikai trükkökkel volt megvalósítva. Hatalmas teljesítmény.

2. Új műfaj született

Hollywoodban ez volt az első nagyjátékfilm, amely horror és vígjáték elemeket egyaránt tartalmazott, így mutálva a horror zsánert. Nem a legerősebb egyikben sem, de ez a különleges ötvözet hozzásegítette hírnevéhez, és sokakat inspirált James Whale víziója terror és humor keveréséről. Ez a Universal horror-sorozatának legviccesebb és legkönnyedebb darabja.

1. Akusztikus horror


 

 

 

 

Úgy gondolom, hogy nem véletlen az sem, hogy 1933-ban jelent meg a film és az sem, hogy ez a regény került feldolgozásra. A kor emberének füle még éppen kezdett hozzászokni ahhoz, hogy nem némafilmre ül be a moziba. A horror műfajában csak két éve ijesztgették őket hanghatásokkal, a legtöbbeknek pedig éppen ez a film volt a hangosfilmekhez a kapudrog. Tehát még mondhatni kiforratlan volt a technika és a közönség is alkalmazkodó félben volt. De nem is ez a legnagyszerűbb. James Whale már az kezdeti években lecsapta a magaslabdát, amire tán éveket lehetett volna még várni. Rögtön csavart vitt a hangosfilmbe. Feltette a kérdést:

Mi lenne, ha ezúttal nem a hang hiányozna, hanem a kép?

Itt talált aranyra a rendező. Persze nem arról van szó, hogy nincs kép a filmben, de a gonosz akitől rettegni kell, eddig csúnya volt, hatalmas és ijesztő. Most meg semmilyen. Az első láthatatlan rémség éppen a hangosfilmek belépésénél valósult meg. Amint kinyílt a fülünk, eltakarták a szemünk.

Szerintetek túlmisztifikálom? Szerintem abszolút nem. Nézzük meg ezt a történetet.

1933 – Los Angeles

26 éves vagy, Jacknek hívnak és otthon ülsz, jómódú családoddal a nappaliban vagytok. Ki beszélget, ki olvas. Édesapád az újságot bújja, mint minden szombat délután. Az érdekességeket mindig megosztja veletek. Azt írják, valami televízió nevezetű szerkezet felolvassa majd az újságot a családoknak, olyan 1940 körül. Jót nevettek rajta. Azt is írják, hogy új hangosfilm van a mozikban és hatalmas siker: egy láthatatlan emberről szól. Gondolsz egyet, hogy ezt meg kell nézned és átsétálsz a barátnődhöz, Emilyhez, hátha eljönne veled. Mivel úriembernek neveltek és fizeted neki, boldogan elkísér. Még egyikőtök sem látott hangosfilmet.

Elmentek a moziba és kértek két jegyet a Láthatatlan emberre. Bemész a vetítőterembe a barátnőddel, leültök, kezetekbe veszitek a rágcsálnivalót. Mióta hangosak a filmek lehet kapni, mert úgysem hallani a csámcsogást. Elindul a film. Besz*rsz, amikor meghallod a zenéket és a színészeket. Aztán elkápráztatnak téged az effektekkel. Nem látszik az egyik szereplő, de a ruhái a levegőben mozognak. Ekkor behugyozol. 71 percet ülsz az összepiszkított gatyádban, amikor vége lesz a filmnek. Hatalmas taps üdvözli a filmet. Az állad valahol az első két sorban lehet, mert leesett és elmászott, amíg nem figyeltél. Emily csak azért nem veszi tudomásul, hogy összeszartad magad, mert ő meg benedvesedett a zárójelenet tragikus-romantikus jelenetétől, ráadásul megérti a reakciódat. Boldogan éltetek amíg el nem mentetek az első színes filmetekre, ahol szívrohammal vittek el a mentők.

DN-es

Szólj hozzá!

Címkék: horror ember vígjáték komédia némafilm láthatatlan hangosfilm universal akusztikus dracula Frankeinstein claude rains H.G. Wells James Whale


A bejegyzés trackback címe:

https://dinihotelblog.blog.hu/api/trackback/id/tr55302262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása