Boldog Új Évet kívánok minden kedves olvasónak, és filmkedvelőnek! Tudom, hogy nem ezért kattintottál, de azért jobb ezt letudni már az elején, és akkor mára ennyit a formaságokból. Köszönöm, hogy itt vagy!

---

Miután a barátnőm elkísért, hogy két órás extra dózist kapjak J-Lawról a nagyvásznon (Hunger Games), úgy gondoltam, hogy karácsonyi ajándék gyanánt állok neki egy szemlegeltetést Leonardo DiCaprio és Matthew McConaughey főszereplésével, ugyanis számára ők ketten Hollywood szexbombái. Aztán elgondolkoztam rajta, hogy miért lehet ez. Talán a képernyőről lemászó karizmatikus személyiségük, vagy egyszerűen testi tulajdonságaik miatt? Végül arra jutottam, csak a nevemet kell megváltoztatnom valahogy úgy, hogy nekem is legyen a vezetéknevem kellős közepén egy nagybetű. Najó hagyom ezt most.

Szóval már javában irkáltam a beígért dokumentumfilmes bejegyzést, amikor elmentünk a moziba, és az elvárásaim azt hiszem reálisak voltak: egy átlagosnál kicsivel gyengébb Scorsese-filmet vártam, az átlagosnál egy kicsivel erősebb DiCaprioval. De amit kaptam, amiatt az előző írásomat virtuálisan bedugtam a fiók mélyére, és azonnal klaviatúrát ragadtam, hogy jó szokásomat mostmár nem első ízben megtagadva, frissen megjelent filmről írjak.

Mert a Wolf of Wall Street odabasz.

The Wolf of Wall Street

(A Wall Street farkasa, 2013)

Rendezte: Martin Scorsese
Írta: Jordan Belfort könyve alapján, Terence Winter

Igaz történet, érdekes karakterek, és egy olyan rendező, akinek van víziója. Olyan remek koktél, hogy általában nem is sikerül jól. De az hogy a Farkas hozta azt az élvezeti faktort, amit idén számomra csak a Rush tudott, mindenképp megsüvegelendő.

Belfort, Hanna, és Azoff

Ami ebben a filmben mindent a hátán cipel az egyértelműen a színészek játéka. Szélsőséges érzelmek, de nagyon nagy skálán, egy ilyen igazi színész-eszköztár-mutogatós dolog, és ha valakinek van eszköztára, akkor az azt hiszem DiCaprio barátunk. Ahogy ez az ember el tud veszni egy monológban, vagy egy sokáig kitartott jelenetben, az valami elképesztő, rá nem a tökéletesség jellemző, hanem sokkal inkább a hitelesség. Azon kevesek egyike, akik alázattal készülnek fel a szerepre, és koruk előrehaladtával csak egyre jobbak lesznek. Mindkettő szorgalomra és motiváltságra vall. Most mondhatnám, hogy vágják hozzá azonnal az aranyszobrot, de nem fogom. Tudjátok mit? Ne kapjon Oscart. Ne csak most, de egyáltalán. Legyen ez az utolsó szög az akadémia hitelességének koporsóján!

Ott van továbba Matthew McConaughey 15 perces szereplése, ami már majdnem olyan rövid, hogy cameonak nevezhessük. Ez az első film, amiben láttam őt játszani? Igen. Nem értettem miért beszél róla mindenki, mikor soha nem láttam őt, még a sztárhírekben sem? Nem hát. Csalódottsággal fogadtam az általam nagyon várt Nolan mű, az Interstellar első trailerét, csak azért mert ő volt benne a főszereplő? Igen. A Wall Street farkasában úgy meggyőzött 10 perc alatt, hogy villámgyorsan beleásom magam a munkásságába? Hell yea! Gyere Interstellar, gyere Gyilkos Joe vagy amit akarsz, mert ettől a csávótól most letettem a hajamat. Az már csak a hab a tortán – és annak a tetején a finom koktélcseresznye – hogy Mark Hanna hümmögéséből instant mém lett (egyébként azt mondják improvizálta).

Jonah Hill. Ismerős a fickó, de miben is láthattam? (imdb keresés…) Ááá igen.. a Pénzcsinálóban láttam és ott is milyen jó volt. De azt soha nem gondoltam volna, hogy ez a gyerek ilyen komoly szerepet fog eljátszani. De eljátszotta és hát itt is hazafutás meg touchdown meg minden amit akarsz, Jonah Hill karrierje egy új érába lépett a Farkassal. Üdv a nagyok között!

Röhögés a kokainfelhőben

A filmről általában egyébként meglepően egyszerű beszélni. Színtiszta szórakoztató mozi, mindenki számára közérthető és emészthető, könnyed, vicces, szexi és okos. Meglepően kevés tőzsdézés és szakmázás folyik, ami nekem eleinte kicsit hiányzott, de aztán rájöttem, hogy ez nem erről szól. Ez a film egyedül a karakterekről és az ő világukról szól, de nem a számokon, hanem a fehér csíkokon és a női hajak zuhatagán keresztül szemlélve.

Amit a Farkas remekül csinál, az az atmoszféra felépítése. Minden apró részlet a helyén van, és ezekkel az alakításokkal kiegészülve, már-már az volt az érzésem, hogy ismerem ezeket az arcokat. Nagyon régóta nem szippantott ennyire be egy film a saját világába, és amit a gazdasági elitről mond Scorsese, az valami egészen szemtelen, mégis kegyetlenül őszinte.

Ha azon gondolkozol, kivel nézd meg, kérlek vedd figyelembe, hogy félelmetes mennyiségű drogozás és kellemetlen mennyiségű tili-tolizás van benne, de persze pont ettől olyan hatásos az egész.

Fun fact: a színészek összezúzott B-vitamint szippantottak kokain gyanánt

Mondd, hogy az év filmje!!44!

Nem. Bár mondhatnám, de félek, hogy elfogultságból tenném, mivel még a hatása alatt vagyok. Aludni kell erre a döntésre.

Amit viszont biztonsággal kijelenthetek, hogy a Wolf of Wall Street számomra az év meglepetése, és nem azért mert rosszra számítottam, hanem mert ilyen jóra aztán egyáltalán nem. És bár gondolom hiába próbálok bárkit is rávenni, de fogadjátok meg a tanácsom: feliratos vetítés!! Garantálom, hogy 40%-kal élvezetesebb, pedig nem hallottam a szinkront. Én jót akarok nektek. Sajnos csak a MOM Parkban van feliratos vetítés, de vegyétek a fáradtságot!

Hát ez volt számomra 2013 utolsó vetítése, a december 29-ei Wolf of Wall Street, amiről egy pár soros élménybeszámolót írok még, mert nem volt egyszerű. Íme.

A film kezdete 18:15. Bokros teendők miatt „csak” 18:05-re álltunk be a popcornos sor végére, ami hosszan kígyózik, kérdésessé válik, hogy egyáltalán végzünk-e a kezdésig. 18:13-ra valahogy elfogy a sor előttünk, a rendelés egy közepes és egy nagy menü (igen tudom, varacskosdisznó vagyok, éhes voltam, na). A popcornhoz szorított jegyeken próbálom meglesni a terem számát (1t, gondolom egyes terem). Hatalmas tömeg a bejáratnál, a terem pedig látszólag üres. Pontban 18:15-kor beengedik a népet, egy három méter széles bejáraton. Erre a rengeteg emberre kettő darab jegyszedő kolléga jut, ők pedig tehetetlenül beengednek akárkit, azt is, aki nem mutatja a jegyet. Miután úgy éreztem, hogy kidobtam 2000 forintot egy ingyenes vetítésre, bementünk a terembe, ahol azonnal bekapcsolták a kurva hangos reklámot, hogy a nagy kavarodás lehetőleg még nagyobb legyen. Még a film első 5 percében is ültek le az emberek, de ugye a show nem állhat le. Leülök és elhelyezkedem. Azonnal a földre pottyan a székem (B sor, 11) jobb oldali karfája. Remek, mostmár csak egy darab hideg fém támasztja a karomat. De a legjobbat a végére hagytam és akkor legyen ez az én jótanácsom a következő évre:

A MOM Park moziban NE vegyetek nagy üdítőt. Nem fér el az üdítőtartóban.

Komolyan.

DN-es